Marék Veronika meséivel először óvodás koromban találkoztam (ótejóég, 40 éve!!). Sajnos, ma már nem tudom előhívni azt a mesét, pedig nagyon szerettem. Laci és az oroszlán volt a címe, és diafilmen volt meg nekem (ha fiatal anyuka vagy, talán nem is tudod, mi az 😛 ).
A mese egy nagyon gyáva kisfiúról szólt, aki valahogy szert tesz egy oroszlánra, és ettől nagyon bátor lesz, és nem emlékszem, csak arra, hogy a végén az oroszlán almává változik a fiúcska zsebében, aki rájön, hogy már egyedül is bátor. Ez a motívum annyira tetszett, hogy máig bennem maradt.
Így aztán felnőttként örömmel fedeztem fel, hogy Marék Veronika azóta is dolgozik, és máig ontja a meséket.
A Kipp-kopp sorozat hőse egy gesztenye-emberke, akivel mindenféle elmesélni való megesik. A hóban-történet főszereplői a cinkék, akiknek ilyenkor nincs mit enniük, és ha nem segítünk rajtuk, bizony elpusztulnak. Úgy értem, ez a tanulság, de ez sehol sincs oktató üzemmódban kifejtve – ahogy a Laci-mesében se volt a tanulság…), csak én felnőttként, óvónőként látom. A gyereknek csak egy jó mese van a kezében.
Szó szerint, mert akkora betűkkel íródott, hogy egy olvasni tanuló kisgyerek könnyen elboldogul vele. A történet szokásos betűmérettel szedve rövidke lenne (ezt anyukáknak biztatásul szánom), egy kisiskolás viszont nyugodtan elmondhatja magáról, hogy kiolvasott egy egész könyvet!